Subscribe:

Ads 468x60px

2015. április 21., kedd

Sulinetwork 2015 - Láncreakció?

Ez most azt hiszem szubjektív lesz… bár mi nem az?

Valljuk be, az ember viszonylag ritkán kerül olyan szituációba, mikor kényelmetlenül érzi magát amiatt, hogy ő nem gyakorló pedagógus. Én magam legalábbis nem sokszor találkoztam még ezzel az életérzéssel, de a Sulinetwork 2015 Konferencián mégis kimondottan frusztrált a dolog – az idő előrehaladtával egyre inkább.  A jéghegy csúcsa (akarom mondani a hullámvölgy alja) aztán a tanárok oktatási jó gyakorlatait, praktikáit 5-5 percben felvillantó szombat délutáni poszterszekció volt, ahol már egész komolyan azon morfondíroztam, hogy én is tanár akarok lenni, én is megint tanítani akarok!

Talán nem kell különösebben bizonygatnom, hogy ez aztán még a fentebb vázolt szituációnál is sokkalta ritkábban fordul elő épeszű emberrel, tehát ezen a ponton (bevallom) megijedtem!

Azóta egyébként nagyjából helyreállt a rend, mert némiképp ugyan még most is a rendezvény hatása alatt vagyok, tehát még mindig szeretnék egy kicsit tanítani, de közben már kezdem keresni a kifogásokat, hogy miért mégse… 

No, de itt most nem a kifogásokat akarom röviden vázolni, hanem azt a módosult tudatállapotot feldolgozni, amit a konferencia okozott. Nehéz megfogalmazni a lényeget, mert persze írhatnék a profi szervezésről, a szuper környezetről, a kiváló előadókról, a nívós szakmai programokról, de mindezek igazából nem adják vissza az egész rendezvényt végigkísérő speciális atmoszférát. Ez a konferencia ugyanis az innovatív pedagógusok valódi ünnepe volt. Ünnepekre pedig – mint tudjuk – néha szükség van, hogy menjenek aztán a hétköznapok. Az "innovatív" egyébként is trendi hívószó, s mint ilyen azt hiszem manapság van a csúcson. Nem is ezt kellett volna írnom, talán inkább azt, hogy "nyitott" és azt, hogy "lelkes", de azt mindenképpen, hogy fölöttébb inspiráló. Ilyen tanárokkal találkoztam ott számolatlanul. Komolyan! (vö. digitális pedagógusok kompetenciái)

Ezúton is gratulálok a kiemelkedők közül is kiemelkedőknek, a Sulinetwork-díj nyerteseinek!
Suklinetwork-díj nyertesei
Benedekné Fekete Hajnalka, Klacsákné Tóth Ágota, Tóth Éva

Szóval az ünnep az egyik. A másik meg a szintén gyakran hallható IKT-használat, az interaktív tábla, a 21. századi oktatás, a gamifikáció, meg persze az m-learning és társai…


Ha emlékszünk még Prievara Tibor mondta kb. a fentiek kapcsán, hogy „elméletben sokszor hallottunk ehhez hasonlókat, de amikor az jött volna, hogy „ezt úgy kell csinálni, hogy”, akkor vége lett az előadásoknak.”

Szóval az is tetszett, hogy a Sulinetwork 2015 konferencia előadásai meg pont itt kezdődtek!

És javarészt az oktatási gyakorlatba (erre egyébként is különösen érzékeny vagyok) azonnal átültethető eszközöket, módszereket, alkalmazásokat, ötleteket mutatott a résztvevőknek.
És ami talán még fontosabb: a résztvevők is egymásnak. Ennek a blognak a címe nem véletlenül az, hogy „hálózati tanulás”. Mostanság ez nem olyan mainstream fogalom, mint az m-learning, vagy a gamification, de továbbra is hiszem, hogy közösségben (hálózatban) tanulni sokszor egészen más élmény, egészen más motivációkkal. 

Ezért is szeretem különösen az olyan rendezvényeket, ahol az ilyen "közösségibb" lehetőségek, mint pl. a TeachMeet, vagy az említett poszterszekció is teret kap. Ez utóbbira egyébként mi is csináltunk egy ilyet, de igazából most nem erről akarok beszélni. Hanem inkább arról, hogy milyen érdekes, és mennyivel több, ha az effajta együttműködés ráadásként egy online közösségben/térben is megjelenik. A Sulinetwork 2015 ebből a szempontból is kivételes volt. Viszonylag régóta használom már a Twittert, de évek óta nem volt szerencsém olyan rendezvényen/konferencián részt venni, aminek ennyire szemléletes, informatív és hasznos twitter-fala volt. Na jó, talán még a Scientix… Szóval utólag is érdemes egy pillantást vetni az #SNW2015 hashtagre.


A közösségi tanulás mellett azért néhány  mondatban ezúton is megemlékeznék az általam látogatott szekciókról.

Dr. Főző Attila László és Koplányi Emil a „Ped@gógus Kincskeres@” szekcióban egy rejtélyekkel teli tanösvényen bizonyította, hogy az m-learningnek nevezett bohóckodás valóban hasznosítható az oktatásban. Nem viccelek, saját szememmel (és mobil eszközökkel) láttam. Sőt, egész véletlenül tudom, hogy egy pontosan megnevezni nem kívánt általános iskola diákjai ma délután máris egy hasonló  „digitális tanösvényen” lavíroznak. :) Hiába, az innováció gyorsan terjed… Erről jut eszembe, Attila azt ígérte(d), hogy megkapjuk a tanösvény leírását e-mailben…

Tisza Géza „ClassFlow” című szekciójában bemutatott, a Promethean által fejlesztett felhő alapú, ingyenesen elérhető „all-in-one” tanítási eszközt nagyjából úgy tudnám összefoglalni, hogy mindenre jó! Multimédiás tananyagok és online tesztek összeállításától kezdve, interaktív órák lebonyolításán át a komplexebb tanulásmenedzsment feladatok megoldásáig. Egyetlen dolog kell, hozzá: sávszélesség, de az jócskán. Mondanám (tapasztalatból), hogy sok iskolában itt meg is bukik a dolog, de nem akarok ünneprontó lenni, mert ha az viszont van, akkor a ClassFlow-t azt hiszem vétek nem használni.

Nádori Gergely „Kabáthoz a gombot, azaz új eszközök az új módszerekhez” című előadásáról akkor azt írtam a twitteren, hogy tömény! Egy közepesen innovatív tanárnak kb. 3 hónapra elég és még nem tartunk a szünetnél!
És valóban így is van, ha egy tanár az általa vázolt (gyakorlati! – nem győzöm hangsúlyozni) lehetőségek közül csak egyetlen egyet beépít az oktatási gyakorlatába, máris megtette a legfontosabb első lépést. Ne feledjük, a Nádorinak minimum 10 év fórja van és jó eséllyel már nem tudja felidézni azokat az időket, amikor egy oktatási szituáció abszolválására nem volt a OneNote-jában eltárolva 12 releváns link, 3-4  webalkalmazás és fél tucatnyi mobil applikáció. Sőt, most már szinte biztos, hogy a Nádori egy jeti! Nem baj, az ember legalább látja, van hová fejlődni. A bemutatott dolgok közül egyébként nekem messze az OfficeMix okozta a legnagyobb pozitív meglepetést, de tényleg rengeteg további hasznos dologról volt szó, amit most nem részleteznék, mert ő biztosan ír majd róla a Tanárblogon, legalábbis AZT ÍGÉRTE!  Ugye Gergely…

Ide kapcsolódik még talán, hogy nemrég épp a Gergely által is levetített videó kapcsán beszélgettünk tanárokkal az oktatás és a technológia roppant ellentmondásos  kapcsolatáról. Soha nem találnátok ki, mi fogja forradalmasítani az oktatást. Megint.


Ettől függetlenül persze fontos a technológiáról is beszélni és természetesen komolyan beszéltek/beszéltünk is róla a Sulinetwork rendezvényen több szekcióban is, hogy mást ne említsek, például a valóban lenyűgöző Smart Tech lehetőségeket bemutató előadáson. Ennek ellenére a jelek arra utalnak, hogy tényleg nem ez fogja forradalmasítani az oktatást:


hanem ez:


Bezony, a tanár az! Ő fogja forradalmasítani az oktatást! Akarom mondani vagy ő fogja forradalmasítani, vagy senki. Ez van.

Ebből a szempontból pedig akár szimbolikus is lehet a konferencia csapatépítő játéka, ami egészen véletlenül (vagy nem véletlenül? ) a "láncreakció" nevet viselte és lényegében arról szólt, hogy hogyan tud sok-sok tanár sok-sok ötlettel és közös munkával beindítani egy folyamatot, ami aztán másokra hatva megy a maga útján.

A bennfentesek (résztvevők) tudják, hogy néha ugyan meg kell(ett) piszkálni, kézi vezérléssel rá kell(ett) segíteni a dologra, hogy tovább gördüljön, de úgy látszik azt a bizonyos legfontosabb kezdő lépést már megtettünk. :)

Ez a jó hír! A rossz hír pedig az, hogy innentől kezdve sajnos nincs többé kifogás!

Hanem van helyette például Sulinet roadshow! Meg IKT műhely! Meg Microsoft Partners in Learning! Meg eTwinning! Meg Online tanári szoba! Meg Tanárblog! Meg még jó pár másik blog és weboldal… Meg egy informális, de iszonyatosan inspiráló online tanárközösség!

Keressetek rájuk a neten! Most! :)

2 megjegyzés:

Nadori írta...

Az ígéret szép szó: http://tanarblog.hu/cikk/kabathoz-a-gombot-uj-eszkozok-az-uj-modszerekhez

Frobben írta...

Na azért!
Akarom mondani köszönjük!

Megjegyzés küldése