Subscribe:

Ads 468x60px

2014. június 4., szerda

Videótanár, az a borzalmas fertő

Kis híján napra pontosan fél évvel ezelőtt írtam ezen a blogon a Videótanár kezdeményezésről. Az azóta eltelt időszakban az ötletgazda (nevezzük a továbbiakban Bolondnak, akarom mondani Csodabogárnak) milliókat áldozott a fejlesztésre, oktatási rendezvényeken mutatta be a kezdeményezést, különféle webes felületeken jelentek meg cikkek a témáról és persze felkerült az oldalra több száz videó.

Amik nem mellesleg mind szarok!

Ez is kiderül anarki roppant építő hangvételű kritikájából, meg lényegében az is, hogy az egész dolog egyetlen és napnál is világosabb célja, hogy egy nagy nemzetközi Mucli és Vucli összeesküvés keretében még azzal a pár gyerekkel is meggyűlöltesse az iskolát, a tanárokat, sőt általában az egész oktatási rendszert, akik eddig még legalább bejártak. A távlati cél persze - ahogyan az összeesküvéseknél már lenni szokott - nem más, mint hogy aztán gyermekeink fásult nyálcsorgató zombivá kárhoztatva éljék le hátralévő életüket, felnőve bankárrá, autószerelővé vagy épp újságíróvá cseperedve se tudjanak majd soha szabadulni az oktatási rendszerben átélt borzalmas hányattatásaiktól. Soha!

Ezt teszi velünk a Videótanár, az a mocskos fertő!

Magam is sokat szenvedtem az oktatási rendszerben/-től és -ért! Ezt fontosnak tartottam leszögezni, mintegy jelezvén: anarki, igen, egy vagyok, azok közül, én is! Az az egy normális tanárom, akivel egész véletlenül összefutottam életemben, többek között arra tanított, hogy próbáljak ott is jó szándékot felfedezni, ahol láthatólag nincs. Meg arra még, hogy a kritikát komolyan kell venni, az ún. konstruktívat is, meg ezt a másik fajtát is… erre emlékezvén akkor mostantól mondjuk komolyan veszem...

Fél éve a Videótanárról azt írtam, hogy egy igazán szimpatikus és támogatható kezdeményezésnek tartom. Még most is annak tartom! Azt is írtam, hogy az „oktatóvideót”, mint formát viszont nem tartom különösebben érdekesnek, lényegesnek, vagy innovatívnak. Ha én próbálnék valamit tenni az oktatás megreformálásáért (azon túl, hogy nagy ritkán írogatok róla itt valamit), akkor egészen biztosan nem az oktatóvideót választanám. De nem én próbálok érte tenni! 

Érzésem szerint a Videótanár az elmúlt fél évben nem azzá vált, amivé válhatott volna. Nekem is van szemem, fülem, sőt bármily meglepő, én is láttam már érdekes videót is a Youtube-on. Mivel most a magamat komolyan venni szándékozó énem kerekedett felül, azt is elárulhatom, hogy én örülök ennek a kritikának. Elgondolkodtat. Van benne igazság, csak valahogy azt nem értem, hogy mi a cél azzal, hogy kiválasztom egy nagy kupacból a számomra legpocsékabbnak vélt anyagokat és minősítek vele mindent! Mind pocsék! Nem tudom, talán elfogult vagyok (és közel sem láttam az összes videót), de ez egész egyszerűen nem igaz.

Az alapkoncepció – már amennyire számomra kiderült – hogy ha valaki (azt gondolja magáról) jól el tud magyarázni egy tananyagrészt, az ne néhány diák előtt tegye ezt, hanem szélesebb nyilvánosság előtt. Itt nem az a kérdés tehát, hogy a tanári, frontális magyarázat a leghatékonyabb módszer, vagy sem. Nyilván sejtjük mi is, hogy nem az. Sőt, valóban talán egyáltalán nem a tanár a megfelelő ember erre. A videók beküldésének egyébként nem feltétele a tanári diploma, pl. milyen szuper lenne, ha mondjuk „A tömegkommunikáció: sajtó, rádió, televízió, internet” témát egy hozzáértő újságíró feldolgozná 15 percben. Érdekesen! Irónia nélkül mondom! Szuper lenne!

Majd negyedszázada, a Scientific American 1991-es különszámában Michael L. Dertouzos akkor még olyan utópisztikus dolgokat állít, miszerint hamarosan hétköznapivá válik számunkra, hogy:
  • az üzleti levél 5 nap helyett 5 másodperc alatt ér célba; 
  • egymástól kontinensnyi távolságra élő tervező és kivitelező képes együttműködni; 
  • nyugdíjas floridai mérnök algebrát tanít New York-i középiskolásoknak; 
Valahol ez lehetne szerintem a Videótanár egy értelmes célja, kifutási lehetősége, küldetése. Csak hát egyelőre úgy néz ki, hogy a floridai mérnök nem akar algebrát tanítani New York-i középiskolásoknak!

A konkrét videók kapcsán pár dolog:

Az „érdekesség” relatív, outsiderként pl. nehezen tudom elképzelni, hogy „a számok reciproka”, vagy „a részleges hasonulás” témaköröket roppant érdekfeszítően elő lehetne vezetni, de örülnék, ha valaki rámcáfolna. A „leülök és megtanulom” kínját valószínűleg a jövőben is sok diáknak meg kell még tapasztalnia.

A tananyagok témája, címe lényegében adott. Van ebben az országban NAT és van kerettanterv. Abba a vitába most nem érdemes belemenni, hogy ez tartalmilag milyen, de ha a Videótanár ötletgazdája nem oktatási szakember, nem tanár, akkor azt hiszem jogosan gondolhatja, hogy ezen dokumentumokból kiindulva kell meghatároznia a „fejlesztés” fő irányait. Azt gondolta, hogy az oktatási rendszert az oktatási rendszer deklarált alapdokumentumaiból lehet feltérképezni. Ezt a hibát is elkövette!

Ha már oktatóvideó, és ha már jó példa, akkor nézzük meg az abszolút etalon Khan Academy-t. Legyen egy konkrét példa, amihez még egész véletlenül sincs semmi közöm, és elég távol is áll tőlem, mondjuk Pitagorasz tétele.
Pitagorasz tétele a Khan Academy-n: 


Pitagorasz tétele a Videótanáron:


A Videótanárból nem lesz soha Khan Academy. A fenti két videó kapcsán vannak értelmezési/módszertani különbségek, de azt azért kicsit túlzónak tartom, hogy az előbbi – egy korábbi 444.hu-s cikk szerint – „a világ legjobb tanulós oldala”, miközben a másik „felesleges és érdektelen”, ami teljes sikerrel „igyekszik megutáltatni a legkülönbözőbb csodákat”. Én azért nem feltétlenül látok ekkora különbséget!

Ízlések és pofonok: a Videótanár érzésem szerint akkor lenne sikeres, ha 1-1 témához több különböző szemléletben, ízlésben, habitusban készült videók kerülnének. Megint csak itt egy konkrét példa, hogy mennyire mást gondol egy téma videós feldolgozásáról egy tanár és egy diák.
Most abból indulok ki, hogy alapvetően azért mindkét videó szar, de számomra mégis tanulságos. Én meg tudnám mondani, ha nagyon akarnám, hogy nekem melyik tetszik jobban/melyikből tudok jobban tanulni, de abban már bizonytalanabb vagyok, hogy mondjuk egy 13 éves diák hogyan vélekedik minderről. Még szerencse, hogy van, aki tudja.

No, összességében ennyi. A lényeg, hogy én még mindig látok lehetőséget a Videótanár projektben. Köntörfalazásnak tűnne, ha ezek után nem írnék röviden személyes érintettségemről is, legalább azon a szinten, hogy magam is készítettem néhány videót. Bár korántsem azért, hogy ezen a blogon magyarázgassam őket, de ha már így alakult belinkelem mondjuk ezt és ezt. A webes világot „ismerve” nagyjából tudom, hogy mire számíthat az ember, ha bármit nyilvánosan megoszt, feltesz. Azt is gondolom magamról, hogy igazi gyerekek között, egy igazi tanteremben, egy igazi tanórán sokkal érdekesebben és szórakoztatóbban elő tudnám adni ezt a témát, mint így, egy monitor előtt ülve. Van önkritikám és biztosan tudom, hogy érdekesebben is fel lehet dolgozni ezeket, ráadásul nálam nagyságrendekkel jobb tanárok is vannak (ezt onnan tudom, hogy többet személyesen is ismerek közülük). Azért is csinálom, hátha a jobbak kedvet kapnak és nem csak belém törlik a lábukat, hanem meg is mutatják majd, hogy kell ezt csinálni! Ennyit nekem megér.

Csak azt nem tudom, hogy az árt többet az oktatási rendszernek, aki készít egy szar videót, vagy az, aki ezek után még tényleg bele is törli a lábát… abba!

De a lényeg, hogy, mint az elején is írtam: egy hajóban evezünk.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése