Subscribe:

Ads 468x60px

2013. december 2., hétfő

Videótanár - az oktatás BÉTA forradalma?

Ken Robinson elhíresült TED-es videójával (miszerint az iskola kiöli a kreativitást) 2009-ben találkoztam először, mikor is a tanároknak szóló Tenegen projekt kapcsán ezzel próbáltunk meg valamiféle online kommunikációt generálni az e-learning képzésben résztvevő kollégák között. Ennek a célnak egyébként tökéletesen megfelelt. Aztán, hogy az egész csupán hasztalan "bulvárpedagógia", vagy sem arról elvitatkozgattunk kicsit.

Ken Robinson szerintem abban jó (de abban nagyon), hogy szenvedélyesen beszéljen az oktatásról, hogy felkavarja egy kicsit a lelkünket és beindítsa a fantáziánkat. Abban viszont nem jó, hogy az oktatási gyakorlatban (ami személyes "szívügyem") használható ötleteket adjon. Ebből a szempontból, mondhatni pocsék! Kicsit olyan, mint azok a pedagógus-továbbképzési programok, amiről egy "anyatigris elszántságával" mész haza és igen, egy darabig tart a lendület, de aztán kicsit bedarálnak a hétköznapok.


Az elhíresült beszédet aztán még két további TED-es előadás követte, kevésbé hatásos, de annál grandiózusabb címekkel (mint ez és ez), amiben azért megint nagyon lelkesítően beszélt, de pragmatista szemlélet felől közelítve igazából megint nem mondott különösebben semmit...

Bennem két dolog elég mélyen megmaradt azért: az egyik, az oktatás "organikus folyamatként" való értelmezése, a másik pedig a harmadik előadás végén elhangzott Benjamin Franklin idézet a mozdíthatatlan és mozdítható/változó emberekről, valamint úgy általában a mozgalomról.
Nekünk is van egyébként egy ide vágó, még szebb idézetünk, miszerint:

"Csak akkor születtek nagy dolgok, 
Ha bátrak voltak, akik mertek..."

Vannak pillanatok, mikor az ilyen dolgok mélyen megérintik az embert és a másik végponton van az a pillanat, amikor úgy érzed: üres frázisok csupán. Ennek a blognak az olvasói közül alighanem szinte mindenki értesült már a Videotanár nevű projektről. Többeknek, több helyütt leírtam már, hogy ezt egy igazán szimpatikus és támogatható kezdeményezésnek tartom. Valahogy azt érzem, hogy az oktatás-informatika viszonylatban (ami komolyan foglalkoztat) ez egy fontos dolog lehet. Egy olyan momentum, ami komoly lehetőségekkel kecsegtet, de ugyanakkor könnyen üres frázissá kophat.

Nem gondolom, hogy az oktatóvideó, vagy a videólecke (vagy minek nevezzem) olyan forradalmi újítást jelentene az oktatásban, amitől itt most azonnal hasra kellene esni. Nem. Sőt, úgy általában nem hiszek a "tananyagfejlesztésben", vagy legalábbis nem tekintem az innovatív oktatás hangsúlyos eszközének. A szakmai/gyakorlati tapasztalatcserében és a közösségi/hálózati tanulás erejében viszont (még) hiszek. Egy személyes találkozásunk során Ollé Jánossal arról is beszélgettünk (kíváncsi is lennék egyébként, hogy emlékszik-e rá), hogy milyen érdekes lenne, ha tanárként bekukucskálhatnánk mások tanítási óráira, megnézhetnénk, ki hogyan csinálja, hiszen ehhez gyakorlatilag nincs szükség másra, csak egy webkamerára. Aztán arra jutottunk, hogy a gyakorlatban ez valószínűleg soha nem fog megvalósulni, hiszen szinte senki (én sem) szeretne webkamera előtt tanítani. Nem mellesleg Ollé János azon ritka "bátrak" egyike, aki ezt is meg merte már lépni. Szóval többek között emiatt is drukkolok a Videotanárnak. Persze azért nem olyan lesz, mintha beülhetnénk a tanórákra, nyilván nem lesz olyan közvetlen és direkt, minden bizonnyal szerkesztett lesz, talán modoros és mesterkélt... ha lesz.
De miért nem játszunk el egy kicsit a gondolattal!?

Valamikor 2009 tájékán, még a Tenegen projekt kapcsán Fehér Péterrel beszélgettünk a "központi" költségvetésből finanszírozott oktatásfejlesztési pályázatokról és úgy általában az oktatáspolitikáról. Valami olyasmit mondtam, hogy ezekben igazából már nem nagyon hiszek, mire az volt a válasza, hogy ő sem, de sajnos nem látja az alulról jövő kezdeményezéseket sem. (Erre is kíváncsi lennék egyébként, hogy ő emlékszik-e rá.) És igaza volt, mert a Tanárblogot leszámítva nem nagyon volt ilyen.

Igazából nem tudom, hogy a Videotanár kezdeményezés honnan jön, de olyan nagyon nem is foglalkoztat, mert benne van az "alulról jövő" potenciál és kevés inspirálóbb dolgot tudok elképzelni, mint egy ilyenben részt venni. Mert mit veszíthetünk?

Persze tanárként bizony nagy adag elszántság és bátorság kell ahhoz, hogy tanítási praktikáinkat csak úgy közszemlére bocsájtsuk! És ha meg is tesszük, kérdéses, hogy a diákok mennyire lesznek vevők rá. Ebben bizonytalan vagyok, de abban szinte biztos, hogy a gyakorló tanárok jó része vevő lenne rá. Azon gondolkodtam, mi lenne ha a Videótanárra úgy tekintenénk, mint egy (de korántsem egyetlen) lehetőség a "bulvárpedagógiai" (Ken Robinson-i, Sugata Mitra-i) eszmék gyakorlati adaptálására, tartalommal való megtöltésére?

Ami biztos, hogy kellenek majd hozzá a bátrak!

És rajtuk kívül, csak ha már a TED így szóba került, még valami ilyesmit kívánok a Videótanárnak:


"Ha igazán érdekel egy mozgalom elindítása, legyen bátorságod követni..." :)
Ezt a történetet szerintem nagyon könnyű továbbgondolni... nem?

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem is nagyszerű ötlet a videotanar.hu elindítása és nagyon kíváncsi vagyok a bátorság fokára. Ugyanis ez egy olyan közeg, amiben a tanár elég közvetlen visszajelzést kaphat a munkájáról. Ezt pedig nemigen szeretik errefelé. Olyan ez mint a közoktatási X-Faktor.... A saját közegében (osztályában, iskolájában) elzártan a világtól, az összemérhetőségtől, a visszajelzésektől, könnyű magunkat jó tanárnak érzni, De nyilvánosan, megmérteve, kockáztatva.... az az igazi produktum, mérce! Remélem sok tanár "veszi majd a bátorságot" ehhez, s még jobban remélem sokan szereznek majd a pozitív visszajelzésekből motivációt a "szürke hétköznapokra" a megszokott közegükbe visszatérve, s sokakat ösztönöz majd további önfejlestésre! Hajrá Videótarár, hajrá tanárok!

KKata írta...

Úgy gondolom, tanárként azért is lesz érdekes megnézni ezeket a videókat, mert igen sokat lehet tanulni egymástól, akár osztálytermi órák felvételét nézve, akár az egyszemélyes-magyarázós verziókat. Olyan apró trükköket is, amiket egyébként meg sem fogalmaz magának az ember, amikor csinálja, de a külső szemlélőnek a reveláció erejével hathat.

Megjegyzés küldése